2010. október 6., szerda

Bevezetés

"De hisz a kérdésnek épp a legendabeli része foglalkoztat a valótényeknél jobban. A léleknek az a különös szomja, mely még legendát is fakaszt, hogy kielégüljön. Mi ez a szomj, ez érdekel... "
 Illyés Gyula     

Tények, legendák, elfogadott, vitatott és támadott teóriák sora jelzi a magyarok útját és hosszabb-rövidebb tartózkodását Ázsia szívétől Nyugat Európáig vagy akár Amerikáig. A teljesség igénye nélkül ezekből szeretnék néhányat csokorba szedni és megosztani az érdeklődőkkel.

Úton, útfélen, a nagyvilágban, folyton magyarokkal vagy hírükkel találkozom. Egy idő után elkezdett érdekelni hogy "kis nép" lévén hogy lehetünk mindenhol ott, és nemcsak ott, hanem otthon is.
Ezért elkezdtem gyűjteni az ismert és kevéssé ismert rólunk szóló történetetket, és egyre inkább meggyőződtem arról, hogy nemcsak nem vagyunk "kis" nép, hanem nagyon is komoly hatással voltunk, vagyunk környezetünk történelmére és kultúrájára. Talán ezért is van az hogy a magyarok annyira otthon érzik magukat a világ sok szögletében... Mert otthon is vannak.
Mivel nem vagyok szakértő, a történeteket, anekdótákat szűrés és itélkezés nélkül illesztettem a gyűjteménybe. Az olykor megmosolyogtató vagy meghökkentő elgondolásokat nemcsak érdekes színfoltoknak tartom, hanem azon nemzeti folklór szerves részének, amely mindíg hozzátartozott a magyar kultúrához, és olykor csak a szokásostól eltérő nézőpontból válnak észrevehetővé vagy értékelhetővé.
Ahol lehet, megadom a forrást, linket, másutt csak egy-egy gondolattal látom el őket.
Véleményeket, kritikákat, kiegészítéseket és további adalékot szívesen veszek, és lehetőség szerint a gyűjtemény részévé teszem.

Mindennapi "véletlenek"

Franciaországban egy algériai írónál voltam látogatóban. Az előszobában egy Vasarelly kép fogadott, az asztalon pedig egy magyar gyermekkönyv hevert... Műveltség?

Miért tanul egy francia matematikus magyar nyelvtant? 
Agytornaként.
Miért tanul magyarul egy francia természetgyógyász?
Mert eredetiben akarja olvasni Rejtő Jenőt...

A francia tömegközlekedési igazgató miért épít cimbalmokat és tanul magyarul?

"Mert ez a nyelv annyira szép és elragadó, hogy beleszerelmesedik az ember" - mondta a 82 éves Claude Billion, a Kodály Díj átvételekor a Duna TV gáláján, amikor életében először járt Magyarországon.

Francia kapcsolat

A franciák védőszentje magyar?
Bizonyos értelemben igen. Szent Márton Pannóniából vándorolt Frankhonba, ahol püspök lett és .... megtanította a franciákat a szőlőművelés mesterségére...
Hogy mennyire tisztelték a franciák, arra jellemző, hogy több száz, ha nem ezer falut, városkát neveztek el Pannónia szülöttjéről.

Nagy Károly édesanyja
Igen, a frankok nagy királyának avar hercegnő volt az anyja, Nagylábú Berta néven vonult a történelembe. Talán ezért is elképzelhető, hogy Nagy Károlyt a magyar Szent Koronával koronázták meg 800-ban.

Mégsem halt ki az Árpád Ház?
Elképzelhető. A francia Croy-Chanel család mindenesetre Árpád-házi családfára hivatkozik, és az egyik kriptájuk tetején életnagyságú Szent István szobrot állítottak.

János Vitéz?
Pedig igen. XIV. Lajosnak 12 magyar huszárregimentje volt, magyar tisztikarral Bercsényi szervezésében. Napoleon első sikereit is magyar huszárokra támaszkodva érte el.

Eiffel torony
Eiffel építész volt és többek között a Nyugat pályaudvart tervezte. Az épület szerkezetét a pozsonyi vasműben készítették, és rengeteg vasgerenda maradt a pályaudvar elkészülte után. Ez adta az ötletet a torony építésére is.

Svéd elmélet

Viking szittyák felfedezik Amerikát...
"magyariakkal rokon Varingar harcosok, akik a ruszénok nyelvén Vengernek neveztetnek vala, hajóikon eljutának Indiának új részihez, mit is utóbb Amerika országnak neveznek. "
Svédország őslakossága a "normann", akiket később mint vikingeket a" vizek királyaként" emlegettek. Harci technikájuk a szittya-hunokéval megegyezik. Antropológiai hovatartozásuk is a szittya-hunokéval megegyező... Állítja Ágoston Dániel írásában, amely megjelent 1985- ben Genfben A magyar őstörténeti társulás kiadványaként.

Japán rokonok?


Gm ab3st haplotype
Egy bonyolult genetikai tanulmány szerint bizonyos géncsoportok előfordulása alapján rokonok vagyunk.
Hideo Matsumoto: Characteristics of Mongoloid and neighboring populations based on the genetic markers of human immunoglobulins

Svájc


A hun völgy
Svájc délnyugati sarkában egy eldugott völgyben (Val d'Anniviers) van néhány falu ahol a hunok utódjainak tartják magukat a helybéliek. A Val d'Anniviers völgyben a magyarság testalkata, élettani jellemzői (mongolfoltja, mongolredője, markerjegyei stb.), rovásírása, népművészete (életfái, tulipánjai, kopjafái), ételkultúrája (húspácolása) és nyelve átvészelte az évszázadok viharait, ma is tanulmányozható, dokumentálható.
Kiszely István alapos feljegyzéseiből még sokmindent megtudhatunk.
Még a St Gallen-i kolostort sem dúltuk fel !
Kortárs, Heribald, helyi nemesember így emlékszik: "Nem emlékszem, hogy kolostorunkban vidámabb embereket láttam volna.“ - Csihák György. Magyarok Szent Gallenben - pogányul

Német legenda

A Nibelung ének
A német hősi eposzban Attila (Etzil) nem barbár, könyörtelen hadvezér, mint a legtöbb nyugati (általában jóval későbbi) forrásban található, hanem nagy királynak kijáró tisztelet övezi. Ő volt az első, aki egyesítette a legtöbb germán törzset, és ezt a németek megjegyezték. Ez alátámasztani látszik azt az elgondolást miszerint Attila nem leigázni, hanem egyesíteni akarta Európa népeit, amiben bőven megelőzte Nagy Károly elképzelését.
A német nép újraegyesítésében nem is olyan régen szintén komoly szerepet játszott a magyarság.
Marton Veronika szerint a költemény egyes részei alapjául magyar regősök dalai álltak.
Bővebbet itt

Egyiptom

A magyar/székely abc és a hieroglifák hasonlósága
Varga Csaba azt állítja, hogy az egyiptomi és a magyar ábécé ugyanaz. Az érdeklődők számára adok egy linket: Az egyiptomi és az eredeti magyar ábécé azonosságáról

Brit emlékek

A magyarok tanították őket bányászni?
Egy londoni előadáson hallottam, hogy amikor felfedezték a nagy agol szénmezőket, magyar bányászcsaládokat "importáltak" a hatékony kitermelés biztosítására. Erről szól VI. Henrik angol király 1452. évi kiváltságlevele.

Mi mentettük meg őket az éhezéstől?
Amikor Napoleon blokád alá helyezte a brit szigeteket, két magyar üzletembernek sikerült kijátszania a franciák éberségét és búzát szállítottak az angoloknak.